Élőzenei Bázis, Kiskunfélegyháza
Koncertek minden szombaton más stílusban

Rocktár fórum

 

A Rocktárral kapcsolatos eszmefuttatások.

P.Box

Kedves Anonymus!

Ha Koroknai Árpi meggyógyul, akkor elkezdhetjük újra a tárgyalásokat. Nagy a túljelentkezés a Rocktárba, így már csak késő őszre tudjuk őket újra berakni. Először is várjuk meg, hogy rendbe jöjjön, hiszen nem akarja senki, hogy elveszítse énekhangját egy betegen végigénekelt koncert miatt.

üdv

Árpád

Képek

Gyermekeim az Úrban!
Már másfél hete annak, h örülhettünk a Lámáknak és az LB27-nek, de képek sehol... :(
Kérdem én, miééééééééért????

azéééééért!!!!

Kedves qne, amint azt rögtön a honlap megnyitásánál és egyéb ezer helyen olvashatod, a Rocktár-t non profit, civil szervezetek működtetik, ilyen például a szervező Plain-Rock Egyesület és a fotózó Wesel Hugó Fotókör. Ők a szabadidejüket és energiájukat áldozzák ingyen és bérmentve azért, hogy az országos átlagnál minőségibb, színvonalas koncerteken vegyél részt hétről hétre akár két alkalommal is, hiszen mint tudjuk a jegybevétel mindig a zenekarokat illeti meg. Mindezek mellett úgy gondolom eltörpül az a pár napos késés a felek egyéb hétköznapi és megélhetési teendői miatt. Annál izgalmasabb lesz nap mint nap megnyitni az oldalunkat, hogy vajon fent vannak-e már a képek :) üdvözlettel, Ónodi Árpád klubvezető.

galériák

Köszönjük a szavakat!
A fotósok nevében mondom, hogy továbbra is igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy legkésőbb egy hét múlva élvezhessétek a koncertekről készült fotókat. A legtöbb esetben ez teljesül és teljesült is. Óhatatlan azonban, hogy nálunk is becsúszik technikai probléma (pl.: decemberben 1 hétig nem volt számítógépem), illetve egyéb dolgok Mivel szabadidőnket áldozzuk erre a tevékenységre, ezért nem állítom, hogy később nem fordulhat elő néhány nap csúszás, hiszen az ember néha kénytelen rangsorolni. De mint elmondtam továbbra is azt szeretnénk, ha minél előbb hozzájuthatnátok a heti néznivalóhoz :)
És ne feledjétek a képek nem pótolják a koncertélményt, csak segítenek feleleveníteni azt!
Találkozzunk a Rocktárban!
Üdv.:

Kiss Czakó Imre
Wesel Hugó Fotókör Kiskunfélegyháza

fotók

Ezek szerint írásjeleim félrevezették a kedves olvasókat!
Nem akartam senkit sem egrecéroztatni! :D
Csak vágyamnak adtam hangot eme kis szösszenettel! Nekem aztán nem kell magyarázkodni, h milyen is a nonprofit élet, maximális riszpekt még mindig tartja magát irányotokba!
Kiváncsiságomnak hangot többé íly módon nem adok, nehogy megen félreértsetek!
(...és még mindig iszonyat fáradt vagyok a Rocktárban töltött hétvége miatt...:D:D:D )
Peace&Love&Unity

Karaoki hangszerekkel

Sziasztok!
Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy tegnap felléphettem! Köszönöm Szilárdnak és Viktornak, hogy kisértek!
Üdv. Adrián

Lucky Funeral

Interjú a görög Lucky Funeral zenekarral!Hamarosan Magyarországot,köztük a RockTárat is elérik!
http://www.concertphotos.hu/interjuk/471-lucky-funeral.html

királyság

Kösssssszzz! Várjuk már nagyon a szőrös ronda görögöket, erősen szeretjük a SLUDGE -ot!!!!

Ladánybene

Ki kattogtatott a múlt 7 végén (akinek az énekes kocogtatta a hátát?:)) és hova tette a fotókat? Bea

Ladánybene

Sőt, engem is nagyon érdekelnek a képek.

Szia Bea!

Engem is érdekelnek azok a fotók:)

Tudtok segíteni ?

Sziasztok !!
Nem tudjátok véletlen hogy tényleg elfogyott-e már a Depresszió koncert jegy ?
Vagy lehet venni helyszínen is ?

:)

Sziasztok!

Tudom nem ide való, de azért csak megkérdezem, hogy esetleg nincs e valakinek egy CRUISER bicikli váza, mert építeni szeretnék.

ilyen váz pl: http://potkerek.extra.hu/vazak/Schwinn/Schwinn_noname.jpg

de azért a Rocktár üzenőfalra is kiírom majd!

köszi!

Fotósok

Sziasztok!

Most néztem meg a Supernem-es képeket,és furának találom,hogy sokszor a főhősökről van a legkevesebb kép... Nem akarok bántani senkit,gondolom pusziból fotóztok,nem kaptok érte semmit,viszont mivel rendszeres koncert látogató vagyok a Rocktárban,azt is látom,hogy nem az a problémátok,hogy korán haza kell mennetek,mert fáradtak vagytok(fiatalokról van szó)...

KisLáma

hero of the day

Szia!

Pontosan kit értesz főhősök alatt?
Amikor sok kép volt a zenekarokról és azok tagjairól, akkor olyan visszajelzéseket kaptunk, hogy miért nem a közönséget fotózzuk (az érv az volt, hogy a tagokat úgy is látják a színpadon és róluk elég mutatóban néhány fotó). Most hogy igyekeztünk változtatni az arányokon a közönségfotók javára a tagokról készült fotók hiányoznak!? :)
Vagy csak én értettem félre valamit...
Próbálunk az igényekhez igazodni, de nem minden esetben lehetséges, mindenkinek megfelelni pedig ha megszakadunk sem tudunk.
Ami a korán hazamenetelt illeti: a koromból kifolyólag nem okoz problémát sokáig fennmaradni (és nyilván szívesen is maradok a kedvenc helyemen), viszont olyan időket élünk, hogy ha az ember szeretné elkezdeni az önálló életét kénytelen bevállalni hétvégére is melót. Így néha rosszul érint 2:30-as lefekvés után 6:30-kor felkelni, hogy következő nap meg kezdődhessen újra a hét...Mindenesetre azt hiszem minden fotós nevében mondhatom, hogy egy kezünkön meg tudjuk számolni azt az alkalmat, amikor a koncert vége előtt távoztunk a helyszínről.
Mindenesetre csináljuk tovább és köszi az észrevételt (mi is ebből tudjuk, hogy hogyan alakítsuk a galériába kerülő fotók arányát)!
Üdv.:

Imi

:)

Érdekes érvek:)! Pontosan mire gondolsz?

hero of the day

Igen Ricsi, ez az ami számomra sem világos...hogy most kik is a főhősök!? ;)
Talán épp ő:

http://www.youtube.com/watch?v=egkJ-oxMuxk

Sziasztok!Supernemes

Sziasztok!

Supernemes koncertképek mikor lesznek feltöltve?: DDD

előre is köszi a választ és a bulit.ki@&ott nagy volt.

Embodied

Hol voltatok emberek pénteken?????

Amúgy meg: All Falls Down,Last,The Embodied képek: http://www.concertphotos.hu

??

Jogos a kérdés! Aki kihagyta a bulit az sajnálhatja, mert eszméletlen jó buli volt!!

ui: Szupernemes és ennek a bulinak a fotói mikor lesznek fent?

Szombat

Szombaton nagyon jó volt a Rocktár! Nagyon jól éreztem magam, remélem lesz még ilyen!

szombat

A következő hasonló szombat márc 6.-án lesz, üdv.

vikingek

Pénteken a messzi Svédországból látogatnak el hozzánk!!!
Brutális nagy bulit rendeznek és szétcsapnak mindenkit aki nem jön el!!! :)
Induljon a zúzás!
Üdv.:

I

u.i.:A csatabárdokat kérjük az ajtóban letenni!

:)

A Svédek Viking hajókkal jönnek, bárdokkal, kardokkal, sárkányokkal!

Embodied

Pénteken jöjjön mindenki!Fasza kis bulinak nézhetünk elébe!
Amúgy meg itt van egy interjú a svéd zenekarral,mivel ugye magyar a dobosuk:-)
http://www.concertphotos.hu/interjuk/308-the-embodied-interju.html

Svéd metááál

Pénteken THE EMBODIED Svédországból a Rocktárban! http://www.youtube.com/watch?v=1-vkHCNq6pc + LAST + ALL FALLS DOWN, nosza rajta!

:)

GRÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Gitározom

Szia mindenki!
Nem tudom hova írjam ezért ide írom:
Basszus gitározok!!! Kiskunfélegyházi vagyok!
Időm többnyire kötetlen de iskolába járok és dolgozok is(egyik héten dolgozok a másikon suliba járok), csak már nagyon játszanék valamilyen zenekarban! 2008. szeptemberében kezdtem gitározni és jelenleg is járok tanárhoz, állítólag tehetségem is van (nem nagy képűségből mondom :D ). Adrián vagyok, 18 éves. Kedvenc stílusaim: Punk, Alter, Blues (de minden stílusra kapó vagyok)
Főleg olyan zene karban játszanék aminek a stílusa olyan mint a Supernem, de ez most mellékes.
Ha érdekelek valakit vagy kérdése van, írjon e-mail-t.
fossi@freemail.hu

zenekar

Adrián, sokan járnak a klubba próbálni és bulizni, rakd ki a faliújságra a hirdetést és fogsz találni zenekart.

üdv

Zenekar

Köszi Árpi!
Én is sokat járok a klubba és imádom így tovább!
Majd viszek egy plakátot kirakom, meg majd Szilárdal is dumálok, hogy majd tud-e tanítani mert a mostani zenesulit abba akarom hagyni, Kecskemétre átjárni necces, de az idei évet befejezem ott, ezért csak jövőre megyek Szilárdhoz!
Köszi Adrián!

pénteken Svéd metál

Emberek, pénteken Svédországból jön hozzánk a THE EMBODIED www.myspace.com/theembodied ott legyen aki él és mozog, mert ilyen produkció sem volt még kis városunkban és nem is lesz egy ideig!!!! A belépő csupán egy ezres!

Jó társaság és minden egyéb!

Jó volt a buli emberek! A Supernem az nem normális:), állat volt a buli és nagyon jó arcok voltak, gondolok itt a sok őrült kecskemétire! Ja és Laci Falling Out!!!

Colorstar

Fantasztikus zenekar
Fantasztikus koncertje
Fanatikusoknak.
Nem voltunk sokan,
de annál jobb volt.
Nekünk játszottak.
Köszi szépen!!!

ps: refresh the gallery, pls.

Depresszió, Ladánybene 27, Péterfy Bori jegyek

FIGYELEM! Péterfy Bori, Ladánybene 27 és Depresszió koncertjegyek mától a Rocktárban, az Aréna zeneszalonban, a Free Biker és az Smotorshop motorosboltokban, valamint a honlapon a jegyrendelés menüpont alatt. A koncertekre limitált a belépőszám, siessetek, nehogy kiszoruljatok.

üdv

Sziasztok! Arról

Sziasztok!

Arról érdeklődnék,hogy a rocktár délután hánytól van kinyitva,hogy megvehessük az elővételes jegyket?
mert azt tudom,hogy a koncert előtti napig lehet megvenni az elővételes jegyeket.

nyitvatartás

Üdvözlet.

A klub pénteken és szombaton 18.00-tól nyitva van hivatalosan is, akkor biztosan megkapod a belépőjegyet, a hét folyamán pedig ha nyitva van az ajtó és valamelyik rendező bent tevékenykedik segíteni fog neked bármikor.

üdv

Kalapács koncert

Hát Árpi, köszönjük az újabb remek előadót. Nem csalódtam a péntek est hangversenyben.
Azé azt meg kell hgyni a junkies egy nagy rakást sem ért, leitták maguk és kakáltak az egészbe. Kalácsék viszont szívvel-lélekkel odarakták magukat, szerintem a rocktár eddigi legjobb koncertjét hozták, számomra biztos. Ha az Ossian fele ennyit figyel a minőségre és a hangulatra, már boldog leszek, nehéz dolga lesz Endrééknek felülmúlni ezt a pénteket...

uff

FARCRY

A képek mindent elárulnak!!! :)

www.myspace.com/farcrymetal

PUF

Sziasztok!

Osztom Csíbor véleményét!Nagyon szuper volt a koncert, remek hangulattal:)
Köszönjük szépen, hogy eljöttetek!

Imi

PUF koncert

Azt a qrw4! Ez a PUF koncert nagyon zsír volt!
Köszönjük szépen!

Kedves Csíbor, részünkről a

Kedves Csíbor, részünkről a szerencse'

kalapács

Üdv kalapácson ki fog fotozni?

.

Surányi úr

pics

Imi! Majd Szakadt-os képek mikor lesznek?

re

Remélem ma estére már fel tudom rakni őket, de legkésőbb holnap délután.
Üdv.:

Imi

0

Zseniálisak lettek! :D Peti out of control XD

tegyétekmá fő az internetre a

tegyétekmá fő az internetre a többi koncertet is ami lössz! kössz

Sziasztok! Azt hallottam,hogy

Sziasztok!

Azt hallottam,hogy február 13án a Supernem fog fellépni.
Arról érdeklődnék,hogy ez 100%osan biztos?: DDDD

és kik lesznek a többi zenekarok,ha egyáltalán lesz?

supernem

üdv, igen, február 13. Supernem, előzenekarok The PFL, Black Sound

Deák Bill hihetetlen csoda

Deák Bill hihetetlen csoda

A Rocktár Élőzenei Bázis és a www.rocktar.hu oldal üzemeltetője a Plain-Rock Egyesület. A webhelyen szereplő együttesek logói az együttesek tulajdonát képezik. A galériában található képek amennyiben másként nincsenek megjelölve, a Rocktár tulajdonát képezik. A fórumban a látogatóktól elhangzó vélemények nem tükrözik a Rocktár hivatalos álláspontját.

Goods Market Kunsági Éden Rollsped
Bőrruházat javítás DIGAMMA.HU Informatikai Kft. e-Zene EzVíz Félegyházi Közlöny HZ Trans Heraklith KnaufInsulation
Metálindex Peavey Cort Artbeat Radio Smile Rockbook Online Rockmagazin Sirius Rádió S Motorshop Szabo Tuzep Szuperinfó
Antibandita Kft.