Élőzenei Bázis, Kiskunfélegyháza
Koncertek minden szombaton más stílusban

Wrong Side

 

Életrajz
A Wrong Side Of The Wall története 2007-ben kezdődött, amikor is az egész hazai szcéna hördült fel meglepetésében azon, hogy Knapp Oszkár énekes kiszállt az akkor már négy lemezen és rengeteg turnén túl lévő zenekarából, az Insane-ből. Emberünk természetesen csak néhány hétig bírta azt, hogy esténként a kandalló előtt üldögélve az antik irodalom nagyjait lapozgatja, némi kamillatea mellett: hamar felbuzgott benne újra a zenészvér, és gyorsan össze is akadt a dunaújvárosi Bones zenekar tagjaival, akik akkoriban, néhány tehetségkutató megnyerése után épp énekes nélkül nyűglődtek.

A friss kooperáció új nevet kívánt, és így született meg a Wrong Side Of The Wall, akik egy beköszönő anyag, a már önmagában ígéretes 140 című EP, illetve néhány koncert után azonnal egy teljes nagylemezzel köptek bele a magyar rockzene állóvizébe. Ez lett a zenekar saját nevét viselő, tizenhárom számos kiadvány, amit a hazai rockszaklapok munkatársai egy összesített szavazás alapján 2009 legjobb debütáló albumának választottak. Nem is érdemtelenül: a húsos riffekre épülő, férfias, Knapp Oszi magával ragadó énekdallamainak köszönhetően mégis kellően slágeres dalokkal megtömött lemez után egy csapásra óriásit ugrott a zenekar népszerűsége. Ráadásul a Wrong Side Of The Wall még ezt is meg tudta fejelni azzal, hogy az album legnagyobb slágerére, a Purity Itself című dalra egy olyan klipet készített, ami túlment minden határon. A Dimanovski Natalie főszereplésében készült, egy fiatal lány egy durván partizós estéjét híven dokumentáló videó annyira súlyosra és élethűre sikerült, hogy a Purity Itself klipben hallható verziója egy verzével rövidebb; éspedig azért, mert a forgatás során a zenekar és baráti köre annyira elázott, hogy előbb paterolták ki őket a felvétel helyszínéül szolgáló becsületsüllyesztőből, mintsem elég nyersanyagot forgattak volna a videóhoz.

Az időnként becsúszó mulatás mellett a Wrong Side Of The Wall tagsága természetesen ezután is keményen dolgozott. A nagylemez óta két kislemezt is kiadtak (amelyek, a nagylemezhez hasonlóan ingyenesen letölthetőek a zenekar honlapjáról), leforgott még jó néhány igen-igen látványosra sikerült videóklip (pl. az Out Here c. számra, Tiszai Vivien főszereplésével), felléptek többek közt a Volbeat, a Neck Sprain, a Subscribe, a Depresszió, és a Road vendégeként, illetve néhány külföldi koncert (például Ausztria, Anglia) mellett olyan rangos hazai fesztiválokon is játszottak, mint például a Hegyalja, az AzFeszt, a Pannonia Fesztivál és a szlovák RockFest. A nemrégiben némi vérfrissítésen átesett zenekar jelenleg igáslóként dolgozik a kettes számú nagylemezen, ami az eddig elkészült dalok tanúsága szerint a porba fogja alázni a debütáló anyagot.

Cserébe mialatt eme anyagot készítették, lerövidült a zenekar neve. Mostantól (és egyébként eddig is mindig így becézték a bandát) már csak a "Wrong Side" névre hallgatnak, és nem mellékesen magyar nyelvre váltottak, ami egyelőre úgy tűnik, hogy egy cseppet sem volt balgaság. Az új lemez 2016 végén érkezik, és gyaníthatóan egy mángorló barátságosságával fogja finomra vasalni az arcokat.

További információ: oszkar.knapp@gmail.com

A Wrong Side tagjai:
Knapp Oszkár - ének
Kőműves Zsolt - gitár
Domán Gábor - gitár
Fehér Sándor - basszusgitár
Tóth László - dob

Wrong Side (Of The Wall)-diszkográfia:
140 EP 2008
Wrong Side Of The Wall 2009
Dinner At Your Place EP 2011
Collapse Or Escape EP 2013

Wrong Side (Of The Wall)-videókliplista:
Purity Itself 2010
Out Here 2011
Nine Seconds 2012
Feed'n'Grow 2013

A Rocktár Élőzenei Bázis és a www.rocktar.hu oldal üzemeltetője a Plain-Rock Egyesület. A webhelyen szereplő együttesek logói az együttesek tulajdonát képezik. A galériában található képek amennyiben másként nincsenek megjelölve, a Rocktár tulajdonát képezik. A fórumban a látogatóktól elhangzó vélemények nem tükrözik a Rocktár hivatalos álláspontját.

Goods Market Kunsági Éden Rollsped
Bőrruházat javítás DIGAMMA.HU Informatikai Kft. e-Zene EzVíz Félegyházi Közlöny HZ Trans Heraklith KnaufInsulation
Metálindex Peavey Cort Artbeat Radio Smile Rockbook Online Rockmagazin Sirius Rádió S Motorshop Szabo Tuzep Szuperinfó
Antibandita Kft.